Az NIS2 irányelv az Európai Unió válasza a digitális korszak új kihívásaira. Ahogyan a technológia fejlődik, úgy változik a kritikus infrastruktúrák természete és jelentősége is. De mely szektorokat érinti elsősorban a NIS2 direktíva, és miért? Ebben az írásban erre keressük a választ.
A NIS2 irányelv és az EU kritikus infrastruktúrája
Az EU a digitalizáció előrehaladtával ráébredt, hogy a kibertámadások kockázata nő. A NIS2 direktíva éppen ezért született, hogy megvédje a tagállamokat a kibertámadásoktól, különösen a kritikus infrastruktúrák esetében.
A kiemelten kritikus és az egyéb kritikus infrastruktúrák és szektorok
Ezen a ponton érdemes tisztázni a két kategória közötti különbséget. Az „kiemelten kritikus” szektorok olyan területek, ahol egy támadás nem csak helyi, hanem országos, sőt akár kontinentális mértékű károkat is okozhat. Ide sorolhatók például az energiaszektor, a pénzügyi rendszerek vagy a közlekedési hálózatok.
Ezzel szemben az egyéb kritikus szektorok olyan területeket jelentenek, ahol egy támadásnak kevésbé széleskörű, inkább helyi hatásai vannak, ám mégis létfontosságúak lehetnek egy-egy közösség vagy régió számára.
Mely szektorokat nevesíti a NIS2 irányelv?
Kiemelten Kritikus („Essential”) szektorok
A NIS2 irányelv a következő szektorokat sorolja a “kiemelten kritikus” kategóriába:
- Energetika
- Közlekedés
- Bank
- Pénzügyi piacok
- Egészségügy
- Ivóvíz ellátás
- Szennyvíz kezelés
- Digitális infrastruktúra
- ICT szolgáltatás menedzsment
- Közigazgatás
- Űr
Ezek a szektorok azért kiemelkedően fontosak, mert létfontosságúak a társadalom és gazdaság számára, és a működésük zavara komoly következményekkel járhat ezek egészére.
Egyéb Kritikus („Important”) szektorok
Ezek azok a szektorok, amelyeket az irányelv egyszerűen „kritikusnak” nevez, de nem tartoznak a “kiemelt” kategóriába:
- Postai és futárszolgáltatások
- Hulladék kezelés
- Vegyipar
- Élelmiszeripar
- Gyártás
- Digitális szolgáltatók
- Kutató szervezetek
Minden szektorban mások a kihívások
A NIS2 irányelv tehát különbséget tesz a kiemelten kritikus és az egyéb kritikus szektorok között, amiket a társadalomra és gazdaságra gyakorolt potenciális hatásuk alapján határoz meg. A kiemelten kritikus szektorok azért kerültek ebbe a kategóriába, mert működésük zavara közvetlenül érintheti a lakosság életét és biztonságát. Eközben az egyéb kritikus szektorok is fontos szerepet játszanak gazdaságunkban, de a működésükben bekövetkező esetleges zavarok nem feltétlenül eredményeznek azonnali, súlyos következményeket.
Ez a megkülönböztetés jelentőséget nyer a vállalatok számára, amikor megpróbálják meghatározni, milyen mértékű felkészülést és védelmet igényelnek a NIS2 irányelvvel kapcsolatban. Minden szektor specifikus kihívásokkal rendelkezik, és azoknak a vállalatoknak, amelyek a fenti szektorok valamelyikében tevékenykednek, különösen oda kell figyelniük az irányelv előírásaira.
Egy lépéssel az NIS2 előtt: Készen áll a változásokra?
A NIS2 direktíva új kihívásokat és lehetőségeket is rejt. Vállalatának tudatos felkészülése döntő lehet a siker elérésében. Az IT Secure-nál tapasztalattal és szaktudással állunk rendelkezésre, hogy segítsünk a kritikus infrastruktúrák védelmében és az irányelv előírásainak való megfelelésben. Lépjen velünk kapcsolatba most, és tartson lépést a változásokkal!